2013. december 31., kedd

3.rész

Thea 

Másnap késő délután már készülődni is kezdtem. Fogalmam sem volt, hogy mit is kéne viselnem egy filmpremieren. Mivel Harry Styles kísérője vagyok, így egyértelmű, hogy a megjelenésre adnom kell.
Nagy nehezen sikerült kiválasztanom egy csipkés ruhát. A fürdőmbe vonultam és egy gyors zuhany után, egy elviselhető sminket tettem magamra, a hajamat pedig laza loknikba rendeztem. Amint készen lettem, egy utolsó pillantást vetettem magamra, táskámba a legfontosabbakat elsüllyesztettem, és késznek is nyilvánítottam magam. Elindultam lefelé, a nappaliba. 
- Gyönyörű vagy kicsim. - nézett rám anyám
- Köszönöm. - mondtam egyhangúan 
- Hé, ne legyél ennyire bánatos. - lépett hozzám - Egy igazán jóképű srác kísérője vagy.
- De jó nekem. - feleltem, és mielőtt anya folytathatta volna, megszólalt a csengő
Azonnal indultam ajtót nyitni. Magassarkúm miatt vigyázva lépkedtem, és tártam ki a bejárati ajtót. Egy zöld, ragyogó tekintettel találtam szembe magam. Elmosolyodott és közelebb lépet. Gyengéd puszit nyomott arcomra, majd ismételten megnövelte a közöttünk lévő távolságot.
- Szia. - köszöntem
- Indulhatunk? - kérdezte fülig érő szájjal
- Egy pillanat. Hozom a táskám, és kabátom. - feleltem és visszaléptem a nappaliba
Hallottam, ahogy becsukja az ajtót. Pillanatokon belül húgom vigyorgó arca villant fel. Biztos voltam benne, hogy Harry mögöttem áll.
- Jó estét.- köszönt udvariasan
- Szia Harry. - üdvözölte anya
- Harry. - örvendezett Nicol
- Szia picur. - mosolygott rá a srác
- Indulhatunk. - néztem Harry-re, amint rajtam volt a kabátom
- Jó szórakozást, és vigyázz a lányomra. - kötötte Haz lelkére anya
- Köszönjük, mindenképpen. - kézen fogott és kihúzott a házból
Egy lesötétített autó várt ránk. Kérdően néztem Harry-re, mert biztos voltam abban, hogy ez nem az Ő kocsija. Egy nagydarab férfi szállt ki, aki távolságtartóan, hivatalosan üdvözölt, és kinyitotta a hátsó ajtót. Megköszöntem, miközben beültem. Arrébb csúsztam, és Harry is csatlakozott hozzám. Hamar az autóban volt a sofőr is.
- Milyen filmet fogunk nézni? - kérdeztem pár perc elteltével
- Egy focis film lesz. - emelte rám tekintetét
- Ó, értem. Hallottam róla. Láttam a bemutatót, jó lehet. - jegyeztem meg
- Gondoltam, hogy nem vonz annyira.
- De, igazából régen néztem meccseket, csak mostanában nincs rá időm. Nincs semmi problémám a futballal. - magyaráztam
- Örömmel hallom. - mosolygott rám
- Többiek is ott lesznek? - érdeklődtem tovább
- Igen. - felelte - Ott lesz még Liam barátnője is, Danielle, ha jól tudom. A többi lánnyal csak később találkozol majd.
- Róla már hallottam, kedves lánynak tűnik.
- Igen, az is. És ami a legfontosabb, boldogok Liam-el. Nekem, illetve nekünk csak ez számít. Soha nem szóltunk bele egyikünk kapcsolatába sem. Mindig azt tartjuk szem előtt, hogy boldog azzal a lánnyal, akivel éppen van.
- Kivéve a Te életedbe. - állapítottam meg
- Az én életem már. - felelte egyszerűen - Belátom, hogy igazuk van, talán túl sokat várok, túlságosan is élvezem.
- Igen, hallottam róla.
- Gondoltam, hogy Paul felvilágosított.
- Nem, illetve igen. Mesélt, de a nagyját a média által tudom. Bár nem követlek nyomon, de nehéz kikerülni. Utoljára talán Taylorral való kapcsolatod olvastam, azóta kerülöm a médiát. Illetve kerültem.
- Az az időszakom szörnyű volt, tényleg én is belátom. - ismerte el
- Hogy kellene viselkednem? - tereltem. Ahogy feltettem a kérdésem, érdekesen nézett, így folytattam. - Gondolom, hogy veled miként is, de a többiekkel? Nem is találkoztam még velük.
- Egyértelműen mellettem kell lenned. Kézen fogva fogunk bemenni. A srácok tudják a neved, és úgy kell köszönnötök egymásnak, illetve viszonyulnotok egymáshoz, mintha már jó ideje ismernétek egymást. - magyarázta - Természetesen Danielle is tisztában van a dolgokkal. Köszöntsd, amolyan barátnőként.
- Tehát mintha már jó ideje ismerném Őket.
- Pontosan. - bólintott - Nyilván fognak interjút készíteni velem, illetve dedikálni is kell majd. Addig, ha gondolod maradhatsz Danielle-vel.
- Rendben. - mondtam gépiesen - Egyébként hol is lesz?
- Leicester Square. Odeon.
- Az messze van.
- Igen, egy kicsit, de nemsokára ott vagyunk. - nézett ki az ablakon
- Kérdezhetek egy személyeset? - néztem rá
- Természetesen.
- Családod tud rólam? - ahogy megkérdeztem rám nézett
- Igen. - felelte - Ők nem tudják, hogy áll barátnőm vagy. Anyám teljesen kiakadna. Nem szoktam se neki, sem senkinek hazudni, de ezt nem viselné el. - magyarázta
- Tehát azt hiszi, hogy barátnőd vagyok. - mondtam inkább magamnak, mint sem neki
- Kérlek, maradjon is így. - nézett rám komolyan
- Ahogy szeretnéd, én csak egy bábú vagyok. - néztem le kezeimre
- Ne mondd ezt.
- Ez az igazság.
Néma csend állt be közöttünk. Én a kezeimet néztem, amire pillanatokon belül rákerült az Ő hatalmas keze, az enyéimhez képest. Ujjával gyengéden simogatta kézfejem. Másik kezével állam alá nyúlt és felemelte fejem. Szemtől szembe néztünk. Éreztem, hogy elgyengülök az érintésétől, a gyengédségétől. Visszafogtam magam. Nem szerettem volna, ha gyengének hisz. Az vagyok, de erről nem kell tudnia. Mind kettőnknek jobb, ha erősnek, magabiztosnak gondol.
- Kérlek, ne gondolja arra, hogy kényszerítünk. - mondta - Fogd fel mondjuk egy kalandnak.
- Egy olyan kalandnak, ahol mindenkinek hazudunk, ahol engem kihasználnak, ahol Te hazudsz a szeretteidnek, rajongóidnak.
- Kérlek, Thea.
- Rendben. - sóhajtottam
Egyikünk sem szólalt meg az út további részében. Már nem is jártunk annyira messze. Szívem, torkomban dobogott, ahogyan egyre közelebb és közelebb kerültünk a helyszínhez. Már láttam a fényeket, és a rengeteg embert. Az autó lassan gurult, majd megállt. Harry biztatóan megszorította kezem, és rám mosolygott. Sofőr kiszállt, és kinyitotta Harry ajtaját. Kijjebb csúsztam, és én is kiszálltam az autóból. Harry természetesen segített. Szorosan kulcsolta össze ujjainkat, és biztató mosolyt villantott rám.
Félve néztem fel. Vakuk csak vakítóan villogtak, a rajongok sikítottak, Harry nehéz kiabálták. Elindultunk a vörös szőnyegen végig, egészen egy nagy paraván elé, amivel szembe tele volt paparazzóval, újságíróval. Beálltunk mint egy szerelmes pár, és már el is készültek az első hivatalos képeink. Új volt a helyzetet. Frusztráltnak éreztem magam. Harry szorosan fogta csípőmet, és úgy húzott magához, amíg készültek a képek.
Amint végeztünk ismételten kézen fogott, és kivezetett a rajongók elé. Odahúzott magával és miután elengedte a kezem és dedikálni kezdett. Készített pár rajongóval közös fotókat is. Kérdeztek rólam, de Ő csak szűkszavúan, kétértelmű válaszokat adott. Amint végzet, újra kezem, kezében érezhettem. Mosolyogtam végig. Mivel nem volt még kapcsolatom, illetve nem ilyen szintű, így nem tudtam, hogyan is kéne kezelnem a dolgokat, de nagyon igyekeztem. Valamiért nem akartam cserben hagyni a göndör srácot. Befelé indultunk az épületbe. Megkönnyebbültem, hogy nem állította meg senki Hazzát, hogy interjút készítsen vele. Előre örültem, ugyanis az utol métereken, amik elválasztottak a mozi bejáratától, egy lány állított meg minket. Hosszú vékony lábait kiemelte a tűsarkúja, mini koktél ruhája, ami tökéletesen illet karcsú alakjához. Valamiért egyből a 'barátom' arcára néztem, aki csak a szőke lány arcát figyelte.
- Sziasztok. - köszönt kedvesen a lány
- Szia. - köszöntünk vissza
- Pár kérdésem lenne hozzátok. - kezdte a lány - Mindenkit meglepett, ahogyan láttam a megjelenésetek. Mindenkinek új ez a kapcsolat. Mondanál pár szót, hogy még is mióta tart, és hogy ki is a választottad, Harry?
- Már pár hónapja ismerkedünk, de csak pár hete fordult komolyabbra. - mondta halvány mosollyal arcán
- Hol ismertétek meg egymást? - jött a következő kérdés
- Egy koncert során.
- Rajongó vagy? - fordult felém
- Nem. A húgom az. - feleltem félénken
Harry az oldalam simogatta ujjával, próbált megnyugtatni. Feszengve éreztem magam, de igyekeztem leplezni, és normálisan felelni a kérdésekre.
- Nagyon ismerős vagy, és tájékoztattak is, hogy Te Elena L. James lánya vagy. Tehát egy igen híres édesanyád van.
- Igen, szerencsésnek mondhatom magam.
- Abban biztos vagyok, hiszen nem csak, hogy igen jó családod van, de még egy ilyen remek srácot is magad mellett tudhatsz. - egészítette ki  - És a többiekkel milyen a kapcsolatod?
- Igazán jó. Még nem sikerült annyira megismernem Őket, de erre lesz még lehetőségem. - feleltem
- Harry. - fordult a srác felé - Nemrégiben jelent meg a filmetek, illetve legújabb lemezetek, amihez gratulálni szeretnék.
- Köszönöm a Többiek nevében is. - mosolygott
- Most egy hosszabb szünetet tartotok. Jönnek az ünnepek. Gondolom barátnőddel fogod Tölteni. - állapította meg - Esetleg a családodhoz, Holmes Chapel-be hazalátogattok?
- Igen, tervben van, bár még nem beszéltünk róla konkrétan.
- Családod hogyan fogadta Thea-t?
- Még személyes találkozás nem volt, de édesanyám már nagyon várja.
- Sok boldogságot kívánok nektek. - mosolygott ránk - További szép estét.
- köszönjük. - mondta Haz, és derekamon tartva kezét vezetett be az épület előcsarnokába
Bent a ruhatárnál álltunk meg, ahol még pár ember mászkált. Lesegítette a kabátom, majd sajátjától is megvált, és leadta a ruhadarabokat. Táskámat megfogta, - megjegyzem igen érdekesen nézett ki kezében - és elindultunk a folyosón. Már lassan kezdődött a film, így a terem felé mentünk. Kivettem kezéből kis táskám, és a telefonomat kivéve belőle, láttam, hogy legjobb barátnőm keresett. Lenémítottam, és visszatettem a táskám mélyére a készüléket. Teremben elfoglaltuk a helyünket. Srácok rám mosolyogtak, miközben leültem Denielle mellé. Két puszival köszöntünk egymásnak, míg Harry kezelt a srácokkal, majd helyet foglalt másik oldalamon. Keresztbe tettem lábaim, ami által kicsit feljebb csúszott a ruhám. Elkezdődött a film. Figyelmesen követtem a képkockákat, amíg meg nem éreztem egy hatalmas tenyeret fedetlen combomon.
- Harry, ne. - suttogtam és kezére tettem enyémet
- Ne ellenkezz. - hajolt hozzám
- Inkább nézd a filmet göndörke.
- Hm .. jobban is eltölthetnénk az időt.
- Fejezd be. - állítottam meg kalandozó ujjait
- Olyan puha a bőröd. - csókolt nyakamba
- Fejezd be. - néztem rá már komolyan
- Ugyan. - csókolt ismét
Felálltam és kimentem a teremből. Nem hittem, hogy ennyire rámenős lesz nálam, főleg nem nyilvános helyen. Soha nem toleráltam az ilyen dolgokat, de ez kicsit jobban kiakasztott. Női mosdóba siettem. Telefonomat elővettem, és írtam barátnőmnek, hogy holnap találkozhatunk, ha gondolja. Amint elküldtem az üzenetet, visszatettem a telefonom, és a tükörben kezdtem el igazgatni magam, amikor kicsapódott az ajtó.

Harry

Amikor megállított minket a riporter, minden kérdésére hirtelen elfogadható, nem átlátszó választ kellett adnom. Szerencsére Thea is remekül felelt mindre.
Kabátját lesegítettem, és amikor az a csipkés minit megláttam tökéletes alakján, már nehezen fogtam vissza magam. Mindig meg tud lepni. Ezzel már tisztában voltam. Teremben elfoglalta helyét Danielle mellett. Egyből keresztbe vetette lábát, így tökéletes rálátásom volt combjára, ami így kicsit többet is mutatott magából. Elsötétedett a terem, és elkezdődött a film. Bármennyire is érdekelt, nem tudtam figyelni. Csak Őt néztem. Lassan helyeztem kezem combjára, amire azonnal reagált. Kicsit húztuk egymás agyát, majd átlépve rajtam távozott a teremből. Tudtam, hogy csak is a mosdóba mehetett, így kis idő elteltével követtem. Ahogyan beléptem a helységbe ideges tekintettel nézett rám.
- Mit keresel itt? - kérdezte
- Barátnőmhöz jöttem. - léptem beljebb, és csuktam be az ajtót
- Nem vagyok a barátnőd. - felelte
- Ne legyél ennyire a jó dolgoknak. Élvezd. - léptem mögé, és csókoltam meg a vállát, nyakát, arcát
- Kérlek, ne. - nyögte csukott szemmel
- Élvezed, látod? - suttogtam
Kezeim csípőjén voltak. Háta mellkasomnak feszült, ahogyan nyakát borítottam nedves puszikkal. Mosdó szélét markolta, egészen addig, amíg meg nem fordítottam. Egymás szemébe néztünk. Teljesen elvarázsolt, és tudtam, hogy nekem kell. Félve nézett rám, és talán most láttam először rajta a rettegést. Soha senkinek nem ártottam. Igen megkaptam mindenkit, és nála is ezt akarom elérni, de valahogy furcsán érzem magam. Bármennyire is kívánom, nem tehetem meg. Még legalábbis nem.
- Menjünk vissza. - sóhajtottam fájdalmasan
- Rendben. - könnyebbült meg
Kézen fogtam, és visszavezettem a terembe. Elfoglaltuk a helyünket. Film már a felénél járhatott. Mindenki érdekfeszítően figyelte, míg én gondolataimmal teljesen máshol jártam.
Tudtam, hogy ez a lány nekem kell. Csak két napja ismerjük egymást, de nem akarom, hogy ennek az időszaknak vége legyen. Vágyom a lányokra, arra hogy minden este mással lehessek, akiknek még a nevét sem tudom, nem kérdeznek, csak élveznek. Akik reggelre már nincsenek mellettem. Őt is ilyen lánynak szántam Paul szavai ellenére is. Valahogy még is furcsa érzésem van, amit egyáltalán nem akarok. Ünnepekre remélem velem tart Holmes Chapel-be. Ha én kérem biztosan, hiszen mondhatni ez a feladata. Ott majd minden megteszek azért, hogy a célom elérjem.
Gondolataimból kirángatott Thea, amikor mellettem felállt, és a nevem mondogatta. Felálltam én is, hiszen a filmnek már vége is volt. Elköszöntünk a srácoktól, és Danielle-től, majd a kabátokért mentünk. Kikértem, és segítettem neki felvenni. Én is magamra kaptam enyémet, és kimentünk az épületből.
Még volt kint pár rajongó, de célom az volt, hogy mielőbb az autóban ülhessünk, kettesben. Besegítettem, és szorosan mellé ültem, és már indultunk is. Pár perc csend telepedett ránk.
- Hogy érezted magad? - törtem meg a csendet
- Remekül. Kösz. - mondta egyszerűen
- Mindent elcsesztem, igaz?
- Nem volt mit. - vont vállat - Soha semmi nem volt közöttünk, és nem is lesz.
- Miért állsz így a dolgokhoz?
- Harry, figyelj. - fordult felém - Te egy híresség vagy, akiért több millió lány oda van. Minden este már kapsz meg, mindenki téged akar, és ki is használod a lehetőségeid. Nem hibáztatlak, fiatal vagy. - magyarázta - De tudod, nem hiszem, hogy közöttünk bármi is lehet. Mondhatni, hogy minket kényszerítettek ebbe a kapcsolatba, és ez nem helyes. Belementem, bár fogalmam sincs, hogy miért, de már mindegy is. Itt vagyok, segítek neked. Amikor ennek vége lesz, de mész  jobbra, és balra. Talán ha a mai nap nem így viselkedtél volna, illetve nem tudnám, hogy hány lánynak is törted össze a szívét a saját önzőséged miatt, adnák esélyt, de így nem hiszem.
- Soha nem hallottalak még ennyit beszélni. - mondtam - Őszintének hangzott minden.
- Az is volt. Tudod, ami a szívemen, az a számon.
Tudtam, hogy megbántottam. Eddig ez sosem érdekelt, de most szörnyen éreztem magam. Hiába is akartam Őt, valamiért nem tudtam megtenni azt, amit a többi lánnyal. Szavai fájtak, de ellenkezni akkor sem tudtam, hiszen igaza volt.
Hazáig csendben ültünk egymás mellett. Erre a csendre mondható volt, hogy kínos volt. Számomra legalábbis. Ez új volt számomra. Sofőr megállt a házuk előtt, és egy 'viszláttal', a túl oldalon kiszállt, és mondhatni bemenekült a házba, amiért meg is értem.

ps.: véleményeket várom :)
Boldog Újévet kívánok minden kedves olvasómnak! xx 

17 megjegyzés:

  1. Annyira jó :) várom a következő részeket.

    VálaszTörlés
  2. Én erre a blogra csak azt tudom mondani, hogy FANTASZTIKUS! Omg a fogalmazásod lenyűgöz, és az alap sztori.. Szinte függője lettem a blogodnak! Örülök, hogy ez nem egy sablon sztori. Így elsőre csak ezt tudom mondani, mivel nagyon az elején jársz de annyit mondhatok, hogy ennek a blognak nagy sikere lesz! Kérlek siess a következő résszel! Sara.x

    VálaszTörlés
  3. ŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ....... Te egy elvetemült ember vagy lányom! Nem volt olyan nagyon dolog, hogy megcsináltad ezt a blogot ... legalább is nem akkora mint amikor a Laters-t kezdted szerintem....DE ez valami eszméletlen lett, eddig az összes résznél csak ámultam és még kíváncsibb lettem a következő részre! Szóval mikor lesz új rész? :D Telhetetlen volnék...lehet! De kit érdekel, ha ilyet olvas az ember!!! Imádom...hihetetlen vagy komolyan mondom babym! Imádlak Xx ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. babes. mádlak. köszönöm.. hamarosan jön az új rész. :)) xx <3 neked lehet előbb.;)

      Törlés
    2. jujujjj!!! Keresztet rá! ♥

      Törlés
  4. Imádom!!! :D Gyorsan hozd a kövit!!!!! .D <3 xxx

    VálaszTörlés
  5. iiiiiiiiiiiiiiiiiimádom *-* nem tudom szavakba önteni mennyire :$ ♥

    VálaszTörlés
  6. *-*Fantasztikus rész lett, mint a többi. Wow, Bethany van a fejléceden!♥ Kedvencem:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm. :) igen, igen leváltottam a főszereplő lányt. :)

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.